2017. április 29., szombat

Csempe- és lambériafestés - így készült


Az előző konyha átalakítása során - részletekért klikk ide - arra a kompromisszumra jutottunk, hogy sem a csempétől, sem a lambériától nem válunk meg, maradnak! - persze nem a meglévő formában.

Miért?
Alapvetően a szűkös büdzsé okán, de írok kicsit részletesebben róla, mire is NEM vállalkoztunk:

Ha a csempének nekiesik az ember, ott történhet akármi. Például könnyen lehet (különösen egy 30-40 éves csempefelület esetén), hogy nincs egybefüggő sima felület alatta, hanem az egyes lapok egy-egy csinos ragasztópogácsával lettek feltéve a falra, ami vagy lejön, vagy...

Aztán ha sikerül a mutatvány, és végre lekerül, aminek kell, muszáj síkba hozni a felületet: vakolni, glettelni, etc. - szóval macera, és hát kell valami a csempe helyett is - másik csempe, üveg, valami falburkolat.

Hasonló a helyzet a lambériánál is annyiban, hogy a párnafák - amire a lambérialécek rögzítve lettek - nálunk besüllyesztve voltak a falban. Vagyis ha lerobbantjuk a lambériát, kioperáljuk a párnafákat, utána ott maradnak a kráterek, amiket szintén be kell gyógyítani.

Sokat nem kellett gondolkodni alternatíván, kézenfekvő megoldás volt a festés, különösen úgy, hogy a teljes konyha-attrakcióra szűk egy hét állt rendelkezésre, a gyerekmentes tavaszi szünet első fele. És ami az érdemi munkát illeti:

------------------------ 
CSEMPEFESTÉS
------------------------

Az indulásnál - bár a bútor eltakarja - a szebb, kontúrosabb munka érdekében 
körbemaszkoltam szalaggal a csempét

1. Miután minden bútor, konnektor és kiscetli lekerült a csempéről, alaposan átdörzsöltem előbb mosogatószeres szivaccsal, majd végigsikáltam hideg zsíroldóval is, hogy minden portól, zsírtól, szennyeződéstől megszabaduljunk.

2. Ahhoz, hogy a csempén - ami egy tömör, zárt pólusú felület - megragadjon a festék, szükség van egy olyan közegre - tapadóhídra, tapadó alapozóra -, ami alkalmassá teszi ezt a felületet arra, hogy 'hozzá ragadjon', megkössön rajta a festék.

Ilyen tapadóhíd a Tikkurila Otex tapadó alapozója. Egy olyan festék, amit bátran kenhetünk - sok más egyébként is festhető felület mellett - üvegre, tükörre, csempére is, mert megtapad rajta, s lehetővé teszi, hogy aztán akár vizes-, akár oldószeres fedőfestékkel olyanná varázsoljuk a felületet, amilyenné megálmodtuk.

Alapozás - ecsettel és hengerrel  

Az alapozót ecsettel és teddy hengerrel vittük fel úgy, hogy ecsettel megkentük alaposan először a fugákat, majd a csempelapokat is, és a hengerrel gurigáztuk szét egyenletessé a festéket. Szakaszosan dolgoztunk, s csak ott kentük át a csempét, ahol az látszik, a bútorok mögött maradt a patyolat tiszta, eredeti retro dizájn. Bár a festék ca. 1 óra után száraz, tapintásra nem maszatol, átfesteni csak 24 óra elteltével lehet.

Csempe - 1 rtg. Otex-szel alapozva 

Itt még erősen kételkedtünk, hogy az 1 rtg. fedőfesték elég lesz 

3. Fedőfestéknek a Tikkurila Everal-ját választottuk, leginkább is, mert ezt ajánlotta a festékboltos. Ugyan lehetett volna bármilyen gyönyörű színre kevertetni, mi a fehér mellett maratunk, így miután letelt a kötelező pihenés (mármint a csempén lévő festéknek, mert mi ugye lambériát, radiátort, ablakot, etc. alapoztunk tovább), nekiugrottunk újra a csempének. Technikánk mit sem változott, ecsettel és teddyvel dolgoztunk.

Mivel a csempénk eredeti színei eléggé - khm... - markánsak, tartottunk tőle, hogy a boltos jóslata, miszerint untig elég lesz az alapozó plusz egy réteg fedő - szóval, hogy ez nem biztos, hogy bejön, de tévedtünk!!! :) Íme, ilyen lett:


Alapozó + egy réteg selyemfényű fedőfesték a csempén - tetszik :)

---------------------------- 
LAMBÉRIAFESTÉS
----------------------------

1. A lambéria előkészítése gyakorlatilag ugyanúgy történt, mint a csempénél - mosogatószeres portalanítás, majd a hideg zsíroldó + fémszálas dörzsi combo-val zsírtalanítás, végül nedves ruhás áttörlés és száradás.


2. Tudom, hallom a kérdést: És a csiszolás? Mi a helyzet a rajta lévő ezeréves lakkal?
Hát az a helyzet, hogy a csempénél használt, tapadóhídként funkcionáló Otex itt is a barátunk! Vagyis, mivel a meglévő felületünk itt is erősen zárt, telített, de csiszolni idő, és az őrült por miatt nem szándékozunk, így Otex-szel alapozunk.

3. Talán nem haszontalan kitérni rá, hogy mivel a lambéria 'nút-federes' (hogy mondjuk ezt magyarul? talán horony-eresztékes?) kialakítású, így a felülete 'dimbes-dombos', nem tükörsima, így picit nehézkesebb egyenletesen felvinni rá a festéket. Ha kevés van az ecseten nem fogja be, ha meg sok, úgy megfolyik a festék.

Itt a következő jött be: közepes, nem túl széles ecsettel vittük fel a festéket úgy, hogy felkentük nem túl vastagon a felül lévő lécekre, majd belehúztuk a fent lévők közötti, alsó deszkára is az anyagot, nagyon ügyelve rá, hogy véletlenül se legyen sok, s végül a teddyvel átgurítottuk a felületet. Értelem szerint itt csak a felső lécek kapnak teddy simítást, épp ezért kell nagyon ügyelni, hogy az alul lévő lécekre pont elég anyag kerüljön.

Leírva picit bonyolultnak hat, de nem vészes - ha elkezded csinálni, néhány ecsetvonás után tuti megy! - úgyhogy hajrá :) De vissza hozzánk - ahogy haladtunk az alapozóval, úgy lett egyre világosabb, fényesebb a konyhánk.

Lambéria 1. rtg. alapozóval - az ablak a következő reggelre maradt

4. Itt is hagytuk a jó 24 óra száradást az alapozónak, s fedőként - már csak az ésszerűség okán is, meg mert tetszik ez a festék - Everalt használtunk. A technika az előbbi ecset+teddyhenger-es, az eredmény pedig, íme:

Lambéria kész - ajtó-ablak munka alatt

A radiátor, ajtók, ablakok festése ugyanígy ment - alapos takarítás, zsírtalanítás, majd 1 rtg. alapozó + 1 rtg. fedő. Csiszolni egyiknél sem kellett, mert mindenütt masszív, több rétegű festék volt az alapunk, amire az Otex jól tapadt, nem volt, amit felérdesítsen, kiszálkázzon.

Amire a festésnél szerintem érdemes figyelni:
÷ mielőtt nekilátsz (de még jobb, ha az üzletben, mielőtt vásárolsz), olvasd el a festékek használati útmutatóját - és tarts is be az ott leírtakat! » sok bosszúságot, kellemetlenséget takarít meg vele az ember - tapasztalat :)
÷ használj kesztyűt - nekem legjobb a műanyagtenyerű és ujjú cérnakesztyű - a festéshez »  praktikus és egészséges is, mert óvja a bőröd a vegyszerektől
÷ figyelj a hajadra, különösen, ha hosszú - korábban kellett már lenyírnom tincseket festék miatt » azóta sapka nélkül nem festek :)
÷ mindent, amit nem szeretnél festeni, maszkolj ki szalaggal » pepecs munka, sokáig tart, de lényegesen gyorsabb a végén lehúzni a szalagot, mint kaparászni a felesleges festéket
÷ ha oldószeres festékeket használsz, mint most mi, a munkafázisok között, illetve a nap végén helyezd az ecseteket vízzel töltött befőttesüvegbe, hogy másnap, legközelebb is tudd használni őket. Mielőtt újra használatba veszed, alaposan tisztítsd meg - rázd ki belőle a felesleges vizet, tiszta ronggyal, papírtörlővel szárogasd meg! A teddy-hengereket amikor épp nem használod, tekerd nejlontasakba, különben villám gyorsan megkeményednek, használhatatlanná válnak a festéktől.

És végül a leggyakoribb kérdés, ami a csempefestés kapcsán érkezik: Bevált? Megérte?
Röviden: NAGYON! - szép, esztétikus lett az anyagában mintás csempe, és jól bírja a gyűrődést, igaz, dörzsivel, súrolóval nem kíntattam, a mosószeres lemosás meg nem bántotta. Igazán mérsékelt költséggel lett a vártnál is szebb felületünk, gyakorlatilag bagóért - szóval, bejött :)


Röviden most ennyi, de ha bármi érdekel, írj itt kommentben, vagy akár a Facebookon - szívesen válaszolok.

„… szeretetben szolgáljatok egymásnak!”
Galata 5:13

Megjegyzés: Régóta használom, és nagyon szeretem a Tikkurila termékeit, így örültem, hogy épp a héten részt vehettem  egy alkalmazástechnikai tréningen, ahol alkalmam volt megismerni sok-sok újdonságot, technikai kuriózumot. A képzés remek volt, nagyon érdekes, itt is köszönöm! 

Ugyanakkor a bejegyzésben szereplő termékekről azért írok, mert szuper jónak tartom őket - sem anyagi, sem egyéb más érdek nem fűződik hozzájuk. MentésMentés

2017. április 24., hétfő

Konyha rehab - szuftéros költségvetéssel


Mielőtt a mostani konyhánkról írnék, mesélek az előző átalakításáról, mert szerintem hasznos tapasztalatokkal szolgál. Akkor még nem gondoltam, hogy egy blogon mesélek majd róla, így fotókkal sajnos nem állok túl jól, azért a lényeg, remélem így is átmegy.

Ez a konyha egy a 70-es évek végén épült, többlakásos lakóház egyik, viszonylag nagy lakásában várt bennünket úgy, ahogy anno kialakításra került: retro narancs bútorfrontokkal, melyek útközben márvány! tapétát kaptak, dombornyomott csempékkel, itt-ott cserba járólapokkal, és ca. jó 12nm lakkozott, napbarnított :) lambériával.

Egyébként a maga módján jól összerakott konyha ez, csak az idő eljárt felette.


Az elképzelésünk egy jól funkcionáló, világos, modern konyha volt mosogatógéppel, működőképes tűzhellyel és vállalható burkolatokkal, felületekkel. Az igény tehát megfogalmazódott, a bökkenőt az jelentette, hogy a költségkeretünk kereken 600.000 Ft volt - se több, de inkább kevesebb :)

Elsőre talán nem tűnik túl kevésnek ez az összeg, azonban ha végigszaladunk a megoldandókon -  mindjárt írom a listát :) - és figyelembe vesszük, hogy egy ca. 15nm-es helységet szerelünk gépekkel » 40eFt/nm - hát ez bizony elég sovány. De nézzük, mit is csinálunk:

Feladatlista:
÷ konyhabútor bontása, elszerzése
÷ mennyezet és vakolt falrészek glettelése - nem vészes! kevés - és festése
÷ csempe - új, vagy a meglévő tuningja
÷ lambéria, radiátor, ajtók és terasz ablak+ajtó mázolása
÷ padlóburkolat
÷ katedrálüveges ajtó - üvegcsere
÷ új konyhabútor szerelése
÷ konyhagépek bekötése

Gyors tájékozódás az árak tekintetében, s (az első sokkot követően :)) a következő kompromisszumra jutottunk: anyagot (festéket, bútort, gépet, etc.) veszünk, a munkáért viszont nem fizetünk, ugyanis a keretünkből nem jut rá. Tudtuk, hogy így sem vagyunk túlzottan eleresztve - új csempe, padló cseréje pl. nem fér bele -, de a többi megvalósíthatónak tűnt.

És milyen is az Isteni gondviselés?! - épp akkor vezette ki az IKEA a korábbi Faktum konyháját, így egy remek akció keretében - a vásárolt konyhabútor árának 20%-át visszaadták utalvány formájában  - komplett konyhabútorunk lett, a kuponok pedig jórészt fedezték a gépeket.


A csempe dombormintás felülete egyébként is kifejezetten tetszett, így, miután világossá vált, hogy cserélni túl nagy áldozat lenne (csempézni még nem tudok, és maga az anyag is húzós), a festés mellett döntöttünk - s nem bántuk meg! Finom, selyemfényű fehér fedést kapott, s jól állta a sarat használat során - bevált ez a megoldás.


A lambéria, ajtók, ablakok, radiátor szintén fehér festést kaptak, a padlóra - a meglévőre, csere helyett - egy halvány szürkés-bézses PVC került. Miután elkészült a padló, amit - mivel egy darabban rendeltünk, így toldani, illeszteni nem kellett - csak fektettünk és nem ragasztottunk, először a felső szekrényeket, majd az alsókat szereltük össze és fixáltunk a helyükön, végül a munkalapokat, beszabva a főzőlapot és a mosogatót. A korpuszt a fiókok, előlapok és ajtók rögzítése követte, majd végül az i-re a pontot a fogantyúk és falipolcok, tárolók tették fel.

Majdnem kész... és fő az első újkonyhás vacsora :)

Összesen 7napot vett igénybe a komplett felújítás, s jellemzően ketten a férjemmel dolgoztunk, illetve a műpadlózásnál anyukám volt a mester, a bútorszerelésnél pedig a kisfiaink is aktívan közreműködtek.

A költségek a következőképpen alakultak:
- festékek (fal, alapozó, zománc) + eszközök (ecset, henger, etc.): 50.000,-
- konyhabútor (váz+polcok+ajtók+fogantyúk) mosogatóval és csapteleppel: 380.000,-
- gépek - mosogatógép, főzőlap, sütő, elszívó: 166.000,- - 76.000,- (kupon) = 90.000,-
- PVC padló: 35.000,-
- ajtóüvegezés: 15.000,-
- fénycsövek: 10.000,-
Vagyis mindösszesen: 580.000,-

Mindent összevetve ár-érték arányban (és az eredményt nézegetve :)) - így, hogy a festést, mázolást, padlózást és szerelést önerővel letudtuk - nagyon jól jöttünk ki, eredményesen zárult a projekt :)



A tanulságok - szerintem:
1) ha szűkös a büdzsé, de hajlandó vagyok kompromisszumra » nem kell lefújni a projektet,
    VAN megoldás
2) érdemes körbenézi, figyelni a tervezett nagyobb átalakítás előtt, s ha van, lecsapni a
    kínálkozó akcióra, lehetőségre - nálunk nem csak a konyhabútor, de a PVC padló is kifutó
    termék volt, így nagy kedvezménnyel megkaptuk
3) nem kell feltétlen bontani (különösen csempét, padlót, lambériát érdemes meggondolni)
    » lehet elég egy új szín és némi festék a boldogsághoz :)

+1) ez nem is igazi tanulság, hanem egy rövid útravaló, így a végére:
Ha csak egy pici kedvet is érzel efféle munkákhoz, ha cseppet is motoszkál benned az alkotás vágya - fogj bátran spaklit, ecsetet vagy festőhengert, és vágj bele! MOST!

OK, nem azt mondom, hogy rögtön egy komplett konyhával indíts, de a kamrát kifesteni, vagy a kissámlit átkenni ideális első lépés lehet! - és ahogy nekifog az ember, egyre tapasztaltabb, ügyesebb és bátrabb lesz.

S hogy miért bíztatlak erre? Mert túl azon, hogy gyönyörűvé varázsolhatod a körülötted lévő világot akár fillérekből, ez a munka látványos, rengeteg sikerélménnyel kecsegtet, és nagyon büszke tud lenni rá az ember :) - szóval, nekifogsz?!

Ha bármi kérdés felmerült benned az írás kapcsán, küldd el bátran kommentben vagy a Facebookon, válaszolok szívesen.

"Mert az ő fülét felém fordítja, 
azért segítségül hívom őt egész életemben"
Zsoltárok 116:2

§

2017. április 11., kedd

SK herendi húsvéti tojások


Az idei húsvétfánk tojásait a szükségnek köszönhetjük. Még márciusban kerestem szép, magyaros dekortojásokat ajándékba, hogy a külföldön tanuló legnagyobbunk se maradjon Húsvétkor hazai hangulat nélkül. Körbejártam a hungarikum üzleteket, de szépet - mármint ami az én ízlésem szerint való - nem igazán találtam, amit meg mégis, azokat csillagászati áron kínálták.

Sokórás bolyongás, keresgélés után jött aztán a megváltó szikra - hoztunk mi a nyáron Herendről, a Porcelániumból (egyébként szuper jó félnapos program, amit a sulis gyerekek is élveznek - szívből ajánlom!) Viktória-mintás szalvétát, kell-e, van-e szebb magyaros tojás a herendinél?! Szaladtam a hobbyboltba hungarocell tojásért - rizikósnak találtam néhány ezer kilométert utaztatni a kifújt tojásokat -, s itt alább írom részletesen, hogy hogyan készült.

---------------
Kellékek
---------------

» hungarocell tojás
» kifújt tojás
» fehér akril festék
» herendi Viktória mintás szalvéta
» apró, finom szemcsés smirgli/csiszolóvászon
» fém gyöngykupak
» hurkos végű fém szerelőpálca
» fém szerelőkarika
» vékony szalag
» dekupázs ragasztó
» ecset
» olló

-----------------
Elkészítés
-----------------

1) A hungarocell tojásokat a hasuknál lávő illesztés mentén óvatosan átsmirgliztem, hogy az illesztés eltűnjék

2) Majd fehér akrilfestékkel átkentem őket, illetve a kifújt tojásokat is. Nekem ez úgy volt a legegyszerűbb, hogy saslikpálcára szúrtam a habtojásokat, az igaziakba pedig szívószálat fűztem az aljukon lávő lyukon keresztül, hogy szépen, egyenletesen tudjam őket festeni



3) Amíg a tojások száradtak, a szalvétákból egy méretes ollóval - miután a körömollóval örökkévalóságnak és egyben lehetetlen küldetésnek is tűnt! - kivágtam a mintákat. Ez a szalvéta 3-rétegű, így az alsó két réteget lehúztam - gyakorlatilag szinte mindig magától le is vált - a minta alól, s csak a legfelsőt ragasztottam a tojásokra


4) Nekem a ragasztás, dekupázsolás úgy működött a legjobban, hogy a tojás felületét kentem be vékonyan a ragasztóval, s erre helyeztem a mintát, amit a közepétől indulva ragasztós ecsettel finoman rásimogattam a felületre. Néhol picit ráncos maradt, de összességében nagyon elégedett voltam a művemmel :)


5) Miután megszáradtak a hungarocell tojások, gyöngykupak, szerelőkarika és hurkos szerelőpálca segítségével készítettem akasztót a felső részükbe úgy, hogy a szerelőpálcát ca. 2-2,5cm hosszúra vágtam egy kis csípőfogóval, s hogy biztosan fixen tartson, ragasztópisztollyal is bekentem a szárat, mielőtt a habba rözítettem.


6) Végül vékony szaténszalagot fűztem az akasztókba, s már lógattam is őket a barackágakra.


Közben célba is értek, és nagy örömet szereztek az ajándéktojások, míg idehaza a húsvétfán lógva gyönyörködünk bennük, s várjuk az ünnepet :)



”Mindennek megszabott ideje van,
megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.”
Prédikátorok 3:1
MentésMentés
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...