Hosszúnak tűnő, nehéz, embert próbáló hetek vannak mögöttünk. A férjem apukáját látogattuk, bátorítottuk, kísértük, aztán pedig örökre elbúcsúztunk.
Eleinte nem is igazán tudtam, írjak-e róla itt, mert az elmúlásról nem beszélünk, hallani sem "szeretünk" róla, amolyan tabutéma. Viszont az életünk része, valahogy viselni, elviselni kell, így arról írok, nekem miként ment.
Most kerültem először ilyen közel a halálhoz. Most láttam, éreztem, éltem meg először testközelből az utolsó napok fájdalmát, a szeretet és összetartozás tapintható jelenlétét a betegágynál, az elmúlás megmásíthatatlanságát. Megrendítő, dermesztő tapasztalás.
Most szembesültem azzal is, hogy míg az utolsó útjukra indulók 99%-a otthon, a sajtát ágyában szeretné végső álomra hajtani fejét, addig mi, családtagok - bízva a szakszerűbb ellátásban, hozzáértőbb ápolásban - szinte kivétel nélkül kórházra gondolunk.
A felismerés, hogy mennyire rossz nyomon járunk, sokkolt, ugyanakkor további keresésre ösztönzött, és sok más olvasmány mellett a Végsőkig kísérni - tanácsadó füzet súlyos betegségben szenvedők hozzátartozóinak tette érthetőbbé az érthetetlent, elviselhetőbbé a tehetetlenséget. Egyfajta szótárként szolgált a napról napra tapasztaltak megértésében, és iránytűként az előttünk álló ismeretlen, és épp ezért félelmetes út megtételéhez.
Miután elment, az imák és beszélgetések mellett a kézimunka, barkácsolás kötött le. A szertartáshoz, búcsúhoz koszorúkat, családi köteléket, gyászszalagokat és apró emlékeket készítettem - neki, és vele is. Szokták mondani hogy a kétkezi munka egyfajta terápia, és valóban, nekem sokat segített és segít - megnyugodni, átgondolni és elfogadni a helyzetet. Itt, most az ő emlékére egy igevers:
”Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár,
a korsó eltörik a forrásnál, és a kerék belezuhan a kútba.
A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt,
a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.”
Prédikátorok 12:6-7
A búcsúkoszorút, pontosabban hasonlót itt találtam, s az alábbiak szerint készítettem.
---------------
Kellékek
---------------
» o25cm styropor karika
» 25m 25mm-es fekete szaténszalag
» 4m 6mm-es fekete organza szalag
» fekete akrilfesték
» ecset
-----------------
Elkészítés
-----------------
1) Előző nap fekete akrilfestékkel befestettem a styropor karikát, hogy ha a szalagok esetleg szétcsúsznak, akkor is egységes feketét mutasson
2) Vágtam a szaténszalagból 55-60db 35cm hosszú darabot a karika borításához
3) Elkezdtem felkötögetni a szaténszalag-darabokat kettős csomóval a karikára. Nálam ez úgy ment, hogy a karika köré fűzött jobb szár felett átvittem a bal szárt, majd ismét a bal szárt, s ezt követően felülről bújtattam át a kettős hajtáson ezt a szárt, és ellentétes irányban jól meghúztam a csomót - leírva bonyolultnak tűnhet, érdemes nekifogni és menni fog!
4) Ezt ismételve kerültek fel a szalagok egymás után, s közben igyekeztem minél közelebb szorítani őket egymáshoz, hogy az alapot egyenletesen befedjék. Érdemes rá ügyelni, hogy a csomók egy vonal mentén helyezkedjenek el, és egy irányba álljanak, így szép, egyenletes a koszorú.
5) Miután körbe felkötöttem a szaténszalagokat, nem igazán tetszett, amit láttam - ld. fenti kép. A masniszárak hosszúak voltak, túl betakarták a koszorú közepét, és nem tetszett a sok egyenes szalagvégződés sem, olyan tömöttnek, robosztusnak tűnt az egész. Ezért egyrészt körben - kívül és belül is - lenyírtam 1-1,5 cm-t minden masniszárból, majd néhányuk végét fecskefarkúra csipegettem.
Ez alapján akár lehetne indulásnál rövidebbre szabni a szalagokat?! Ami miatt én legközelebb is így, 35cm körüli szalagokkal indulnék: a viszonylag duci és csúszós habalapra így könnyebb, egyszerűbb felcsomózni ezeket a hosszabb szalagdarabokat.
6) Fazonírozás után szebbnek találtam a koszorút, de hogy még könnyedebb, elegánsabb legyen, kötöttem bele körbe elszórva 12 db finom, áttetsző organza szalagot.
7) Végül az alsó részére egy 1m-es szalagdarabot került, hogy picit karcsúbb, sikkesebb képet mutasson a koszorú, a felsőrészére pedig egy ca. 20cm-es darabból kötöttem akasztót.
2) Vágtam a szaténszalagból 55-60db 35cm hosszú darabot a karika borításához
3) Elkezdtem felkötögetni a szaténszalag-darabokat kettős csomóval a karikára. Nálam ez úgy ment, hogy a karika köré fűzött jobb szár felett átvittem a bal szárt, majd ismét a bal szárt, s ezt követően felülről bújtattam át a kettős hajtáson ezt a szárt, és ellentétes irányban jól meghúztam a csomót - leírva bonyolultnak tűnhet, érdemes nekifogni és menni fog!
4) Ezt ismételve kerültek fel a szalagok egymás után, s közben igyekeztem minél közelebb szorítani őket egymáshoz, hogy az alapot egyenletesen befedjék. Érdemes rá ügyelni, hogy a csomók egy vonal mentén helyezkedjenek el, és egy irányba álljanak, így szép, egyenletes a koszorú.
5) Miután körbe felkötöttem a szaténszalagokat, nem igazán tetszett, amit láttam - ld. fenti kép. A masniszárak hosszúak voltak, túl betakarták a koszorú közepét, és nem tetszett a sok egyenes szalagvégződés sem, olyan tömöttnek, robosztusnak tűnt az egész. Ezért egyrészt körben - kívül és belül is - lenyírtam 1-1,5 cm-t minden masniszárból, majd néhányuk végét fecskefarkúra csipegettem.
Ez alapján akár lehetne indulásnál rövidebbre szabni a szalagokat?! Ami miatt én legközelebb is így, 35cm körüli szalagokkal indulnék: a viszonylag duci és csúszós habalapra így könnyebb, egyszerűbb felcsomózni ezeket a hosszabb szalagdarabokat.
6) Fazonírozás után szebbnek találtam a koszorút, de hogy még könnyedebb, elegánsabb legyen, kötöttem bele körbe elszórva 12 db finom, áttetsző organza szalagot.
7) Végül az alsó részére egy 1m-es szalagdarabot került, hogy picit karcsúbb, sikkesebb képet mutasson a koszorú, a felsőrészére pedig egy ca. 20cm-es darabból kötöttem akasztót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése