2018. február 1., csütörtök

Támad a SÁRGA a konyhában


Annak ellenére, hogy mindig is a tavasz, napfény, boldogság színeként tartottam számon, és tetszett az ereje, őrületes dinamikája, ha nekem akár csak egy évvel ezelőtt is valaki a fenti képre mutatva azt állítja, hogy ez nálunk készült... hát, finoman szólva kikacagtam volna :)

Aztán néhány hete, a nagybevásárlás alkalmával, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva betettem a kocsiba egy épp csak kihajtott nárciszhagymákkal teli cserepet. Nem tudtam sem a színét, sem a fajtáját, csak úgy blindre, amelyik épp a kezembe akadt.

A hagymák aztán itthon villámgyorsan csodás élénksárga virágokba borultak, és én azzal a lendülettel el is vesztem... :) - olyan elképesztő vitalitás, fékezhetetlen derű, életöröm árad ezekből a kis sárga szirmokból, hogy az ember önkéntelenül, és ellenállhatatlanul vágyja, nap, mint nap.


Így esett, hogy immár a harmadik csapat nárciszsereg díszíti a konyhát, és ahogy a virágok nyíltak sorra, a mindenféle sárgák is egyre csak sokasodtak - pont, ahogy itt írtam :)

És ugyan még alakul itt jócskán a körlet, de sz'tem annyira klassz lett így ez a kis szeglet a növényekkel, képekkel, lepkékkel, hogy gondoltam, megosztom Veled, kedves Olvasó, hátha Te is kedvet kapsz egy kis 'sárgásításhoz' :)


A képeket a neten vadásztam, és magam nyomtattam, ha érdekes, itt a Pinterest albumban elérhetőek. A zöldséges grafikákat dekortapasszal, a porcelán pillangókat gyurmaragasztóval rögzítettem a falra.


Most két különböző nárciszfajtával próbálkozom: a felső nyílottak apró, szimplavirágú trumpetek, míg a kisebbek telt virágúak lesznek.



„ti Isten temploma vagytok, 
és az Isten Lelke bennetek lakik”
1. Korintus 3:16 


Érdekes, hogy az egyes fajták fejlődési üteme mennyire eltérő. Volt már 1hét alatt hagymából teljesen elnyíló példány, ők - a teltvirágúak - a bimbókat ca. 1hét alatt érlelik virággá. A két alsó képet tegnap reggel lőttem, az első bimbó nyílik, kíváncsian várom a kiteljesedést :)

Hát így állunk most, a tavaszi készülődés elkezdődött, és nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy bár a véletlennek köszönhetően(?!), de úgy érzem szoros barátság kezdődött ezzel a csodás színnel. Egész egyszerűen szebbek, klasszabbak vele a mindennapok! - próbáld ki, tuti nem csalatkozol :)

÷

Ha tetszett a bejegyzés, és érdekel a folytatás,
minden nap új infókkal, és örömmel várlak :)

PS.
Ha nézegetnél még sárga kollázsokat, a citromot itt, a mustárt pedig itt találod - klasszak!

2 megjegyzés:

  1. Annyira jó! Nagyon hangulatos. Mondjuk a bikinis nőcit nem ihletted a sárga dolgok mellett:-DD Pedig az is ott van a falon!
    Nekem minden évben a szomszédom hozza a tavaszi virágokat. Megőrül az illatától, totál allergiás rohamot kap. Így vándorolnak át hozzám a jácintok, krókuszok stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is bikinis, csak lazán melltartóban spagettizik :) - tuti konyhás kép, nem?! Itt látszik jobban: https://hu.pinterest.com/pin/401383385532209976/

      Mázlista vagy! - egy ilyen szomszéd nekem is jól jönne :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...