2017. november 10., péntek

Toszkánába, október végén?! - IGEN :)

Ősszel Toszkánában I Manzard9

Már a nyaralás alatt is szó volt Firenzéről, hiszen jó másfél óra alatt akár oda is értünk volna, de az embertelen hőség gyorsan 'lehűtőtte' a kedélyeket, maradtunk a tengerparton. Viszont akkor ott az is eldőlt, hogy idén különleges szüli-névnapunk lesz - utazunk. Így történt, hogy, október végén sok év után kettesben, gyerekek nélkül végigcsavarogtuk egy hetet Toszkánában a férjemmel.

Ősszel Toszkánában I Manzard9

„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, 
mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – 
angyalokat vendégeltek meg.” 
Zsidók 13:2

És bár nem utazós blogot írok, ami miatt mégis úgy érzem, hogy érdemes erről írni itt, az az elementáris erejű töltés, inspiráció, amit az út során szereztünk, és a továbbiakban a Manzárddal kapcsolatos munkáinkat, feladatainkat is motiválja.

Kilépve a mindennapi rutinból, kicsit újra olyan laza egyetemistaféléknek éreztük magunkat, és róva a mesés középkori utcákat, csodálva az egykori építőművészek bravúrjait, feltöltődtünk színekkel, ízekkel, ötletekkel. A szinte feldolgozhatatlan mennyiségű és gyönyörűségű építmény, épület, tárgy, amivel Firenzében, Sienában és a környező kisvárosokban találkoztunk, folyamatos eufóriában tartott bennünket, s mind a mai napig széles mosolyt húz az arcunkra :) - ez a sok szépség egész egyszerűen felejthetetlen.

Haza azzal az ‘ide nekem az oroszlánt!’ hévvel érkeztünk, ami átlendít a ködös, nyálkás novemberi melankólián, és fűrészt, meg smirglit, ecsetet nyom a kezünkbe - ami most épp kapóra is jön, és nagyon klassz! :)

8nap alatt megtettünk ca. 3.000km-t, bejártunk 5várost, kipróbáltunk 9vendéglőt, lőttünk 1.113fotót... - és az utazás minden percét élveztük :) - mert a vidék csodás, az ételek fenségesek, és az itteniek végtelenül barátságosak. De mutatom inkább, hogy mi is olyan jó erre:

--- FIRENZE ---

Ősszel Toszkánában - Firenze I Manzard9

Ősszel Toszkánában - Firenze I Manzard9

Ősszel Toszkánában - Firenze I Manzard9

Ősszel Toszkánában - Firenze I Manzard9

Ősszel Toszkánában - Firenze I Manzard9

--- VIA CHIANTIGIANA ---

Ősszel Toszkánában - VIA CHIANTIGIANA I Manzard9

Ősszel Toszkánában - VIA CHIANTIGIANA I Manzard9

Ősszel Toszkánában - VIA CHIANTIGIANA I Manzard9

Ősszel Toszkánában - VIA CHIANTIGIANA I Manzard9

Ősszel Toszkánában - VIA CHIANTIGIANA I Manzard9

Ősszel Toszkánában - VIA CHIANTIGIANA I Manzard9

--- SAN GIMIGNANO ----

Ősszel Toszkánában - SAN GIMIGNANO I Manzard9

Ősszel Toszkánában - SAN GIMIGNANO I Manzard9

Ősszel Toszkánában - SAN GIMIGNANO I Manzard9

Ősszel Toszkánában - SAN GIMIGNANO I Manzard9

Ősszel Toszkánában - SAN GIMIGNANO I Manzard9

Van még kép, tonnányi, de ízelítőnek a'sszem ennyi épp elég, a többit majd talán legközelebb. Ami még érdekes lehet, hogy mi az, ami miatt sz'tem extrán megéri október végén ide látogatni:
- nappal pulcsis-farmeres 20-24fok - ideális városnézős, sétálós idő
- olyan gyönyörűek, puhák napközben is a fények, hogy elképzelni sem lehet szebbet
- lényegesen kevesebb - de azért nem kevés! - turista a frekventált helyeken
- épp az olivaszüret ideje - akinek kedve van, szüretelhet :)

Ha kedvet kaptál, s utaznál, jó szívvel ajánlom a Toszkána Mánia oldalt, ahol sok-sok naprakész, hasznos és érdekes infó található - sokat böngésztem ott indulás előtt :)

És ha úgy, mint mi, autóval érkezel, és Firenzéből kalandoznál, szintén nagyon jó szívvel ajánlom a signor Carlo vezette I COLLI RESIDENCE-t szállásként - itt írtam róla bővebben.

Szóval, sz'tem maga az utazás is doppingszer, a sok újdonsággal, izgalommal lendületet ad, de ha valaki igazán színes, sűrű, gazdag hétre vágyik, induljon kocsival ősszel Toszkánába - felejthetetlen lesz, garantálom! :)


Ha tetszett a bejegyzés, és érdekel a folytatás,
minden nap új infókkal, és örömmel várlak :)

***

Megjegyzés: az ajánlás szubjektív, általam megosztásra érdemesnek tartott tartalomról szól, sem anyagi, sem egyéb más érdek nem fűződik megjelenéséhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...