Amikor úgy döntöttünk, hogy kész, meglévő - pácolt, furnéros - polcokból építjük ezt a könyvtárfalat, amellett is letettük a voksot, hogy nem lesz csodás faszínű, látszó erezetű a végeredmény. Mivel a polcokat új, eltérő faanyaggal, nyers fenyő lécekkel és deszkákkal egészítettük ki, melyeknek színe, felülete, textúrája lényegesen eltérő a meglévőktől, így pontosan tudtuk, hogy az egyetlen, általunk szépen, vállalhatóan kivitelezhető felületkezelés a festés lesz.
Persze, lehetne próbálkozni, kísérletezni pácokkal és egyéb varázsszerekkel, de egyrészt a polcok eredeti középbarnáját IS sötétnek találtuk, másrészt, meg nem is tetszene ekkora méretben a fullfa kivitel, így ilyen körökkel nem is próbálkoztunk.
A startvonalnál két variáció játszott - de azért végigbogarásztunk jó sok színes könyvtárfalat, hátha rosszul gondoljuk... :) -, mégpedig:
» NR. 1.) külső részek: fekete, rímelve a szemközti ajtókra, belül - polcok, hátfal - fehér
» NR. 2.) mindenütt hófehér
Végül azért lett fehér a polc, mert a könyveinknek tuti, hogy jóval több, mint a fele színes - méghozzá a szivárvány minden színében pompázó - és bár nagyon tetszenek a különböző könyvcsomagolós technikákkal megbolondított, fotogén könyvelrendezések, nálunk erre most - meg a'sszem nagyjából semmikor - nincs kapacitás, így a könyvek adta tarkaságot leginkább a fehérrel tudjuk tompítani, harmonizálni, amit aztán felesleges gyászkeretbe foglalva kiemelni.
De mielőtt a színekhez nyúlnánk, először a lyukaktól, hézagoktól, mindenféle kráterektől kell megszabaduljunk. Nagyobb kihívásnak az oldalfalak ígérkeztek, mivel azokat a polcok magasságának variálhatósága okán gyárilag végigperforálták - ca. 1cm mély, és jó fél centis átmérőjű lyukakkal - tetőtől talpig.
A fenyő felületeken leginkább a szögbelövővel megküldött szögek ütötte kis mélyedéseket kellett kijavítgatni, az illesztéseknél adódó pontatlanságokat, kajszaságokat, és a lécekben előforduló repedéseket.
A mély, kiterjedt lyukakat fatapasszal képtelenség rendesen eltűntetni, mert a tapasz behúz, kireped, örökkévalóság míg szárad. Na, ilyenekre szuperklassz ez a kétkomponensű (egyik komponens a kitt, ő van a nagy, szürke dobozban; másik pedig az edző - térhálósító, kötésgyorsító segédanyag - a piros tetejű mini tubusban) poliészter kitt, mert egy lépésben, gyorsan és tökéletesen begyógyítja a réseket, hézagokat. Most használtuk először, és - miután rájöttünk, hogy hogy működik - nagyon bejött.
Mielőtt munkához lát az ember, össze kell keverni a kittet (nagy doboz) a kis tubusban lévő adalékkal (edző) - ld. pici piros pötty ott a fenti, jobb képen -, ami azt IS szabályozza, hogy milyen gyorsan köt az anyag.
Leírás szerint 100g kitthez kell 3g edző, szóval icipici mennyiség a pirosból, különben pillanatok alatt betonná szilárdul. Nálunk gyakorlatban a képen látható mennyiség vált be, ennyit lehetett egyszerre eldolgozni úgy, h közben jó állagú maradt az anyag. Szóval sokszor kevertünk kicsi mennyiséget (mogyorónyi kitt+borsnyi edző), cserébe viszont elég volt egyszer végignyomni a millió lyukat, majd csiszolni, és olyan gyönyörű sima lett a felület, h a légy is s.ggen csúszik rajta :)
A lyukakba a kittet spatulával kentük be, majd egy kártyával húztuk le - akkor melegiben - a felesleget. Miután minden lyuk behegedt, finom csiszolóvászonnal végigtoltuk őket, s örültünk, hogy ilyen flottul, és viszonylag gyorsan megment.
Bár itt fent már sorakoznak a festékek, még nem festünk, előbb eltüntetjük a fenyőhibákat IS - mégpedig ezzel a fenyő árnyalatú fakittel. Minden megrepedt göcs, illesztési hézag, folytonossági hiány kapott ebből az anyagból jócskán - több rétegben, az egyes rétegek között száradási időt hagyva -, majd miután keményre szilárdult, lehetett csiszolni.
Ugyan itt nem volt cél, de érdemes vetni rá egy pillantást, hogy milyen szépen összejött a kitt és a faanyag színe - szinte észre sem venni csiszolást követően a javítást. Nagyon jól kenhető, alakítható, használható ez az anyag is - nem bántuk meg, hogy választottuk.
A lábazat egyik deszkája kicsit csavarodott volt, így kajsza lett - vagy 2mm differenciával - a találkozás a toldásnál. Több menetben, de elég jól sikerült korrigálni a kittel - itt a fenti képen már épp közelítünk a tökéleteshez :)
Miután minden, de tényleg minden lyuk, rés, hézag betapasztatott és lecsiszoltatott, kapott még a fenyő rész egy újabb, teljes felületű, finom vásznas átcsiszolást, hogy szép, egyenletes alapot kapjon a festés.
Mivel egy már pácolt, lakkozott felületet - a régi Billy-k -, és egy gyalult, csiszolt nyersfenyőt - az új párkányok és távtartók - kellett egységesség varázsolni, olyan festéket kerestünk, ami:
» a csiszolás nélküli, már felületkezelt elemeken megtapad
» a nyersfenyő olykor gyantás felületét úgy fedi, hogy azon nem ütnek majd át gyantafoltok
» egységes, foltmentes, homogén felületet ad ezeken a különböző anyagokon
» tartós, a kisebb-nagyobb mechanikai hatásoknak (megüti a lábazatot a porszívó, ráejt valamelyikünk vmit a polcra, nekitolódik a szék, etc.) is ellenáll
» ne legyen fényes, de teljesen matt sem, mert a matt fehér takarítása a szinte lehetetlen kategória - szóval, inkább valami selyemfényű
Számba véve a fentieket, és egy gyors körkérdés a különböző gyártók felé, valamint a saját eddigi tapasztalataink alapján, végül újra a Tikkurila mellett döntöttünk - alapozó: Otex oldószeres, fedő: Feelings vízbázisú zománc.
A fenti képet csak azért mutatom, mert magam is többször találkoztam már ezzel az állaggal, amikor kibontottam a festéket, illetve tőletek is érkeztek ilyen, meg hasonló képek, hogy akkor EZ MOST MI??? Nincs vele baj, minden rendben, csak szétváltak az állás során az alkotók - jó alaposan addig kell kevergetni, míg szép, egységesen fehér, és tejfölszerű lesz.
Ugyan a Facebookon már tárgyaltuk, de lényeges, így itt is írom:
szivacshengerrel kezdtem az alapozást, amit aztán villámgyorsan velúrra cseréltem - muszáj volt elmennem, pedig úgy megspóroltam volna :) -, mert a szivacshenger visszaszedi a felhordott festéket, vékonyabban terít és nagyon egyenetlenül, ehhez a festékhez gyakorlatilag alkalmatlan.
Velúrhengerből is többféle elérhető a kereskedelemben, nekünk zománcfestékhez a minél rövidebb szőrű, tömött, bársonyszerű felületű vált be.
Az alapozást fent, a jobb oldali box-szal kezdtem - az az a csíkos, szivacshengeres összevissza :) - majd ballra, s fentről lefelé haladtam csigavonalban. Miután a boxokat kipingáltam, festettem ugyancsak tovább Otex-szel a fenyő párkányokat és távtartókat fentről lefele.
Helyhiány miatt a polcok szárogatása pici gondot jelentett - végül egy részük a falak mellett száradt, egy részüket pedig, jobb híján a polcba állítottam.
Miután megszáradt az alapozó, újabb alapos csiszolás következett. Itt finomvásznas csiszolószivaccsal dolgoztam, ami azért klassz, mert a legfinomabb hajlatokat, tagozatokat is belecsiszolás nélkül, precízen simává varázsolja.
A csiszolást egy épp csak nedves áttörlés követte, s már festettük is a fedő réteget. Az oldószeres alapozóra vizes zománcot választottunk, ami remekül fed, szagtalan és villámgyorsan szárad - öröm vele dolgozni.
Hittem is, meg nem is, hogy egy réteg fedő elég lesz - és láss csodát, tényleg elég lett! A szekrényre végül egy rtg. alapozó és egy rtg. zománc került.
„Osztogasd bő kézzel kenyeredet,
mert idő múltával visszanyered azt!”
Prédikátor 11:1
Lassan két hónapja használjuk így a könyvest, a fenti kis részleteket tegnap lőttem - szép, homogén felületű a festés, annak ellenére is, hogy hengerrel készült, nem festékszóróval. A mindennapokat jól bírja, bár egyelőre komolyabb atrocitás nem érte :) - jobbára könyvek cserélődnek rajta.
÷
Ha tetszett a bejegyzés, és kíváncsi vagy a folytatásra, tarts velünk! -
add meg az e-mail címed itt jobb oldalt a lap tetején, s küldjük a friss híreket!
VAGY
ahol minden nap új infókkal, örömmel várunk :)
÷
÷
Megjegyzés: a bejegyzésben szereplő termékekről azért írok, mert jónak tartom őket - megjelenésükhöz sem anyagi, sem egyéb más érdek nem fűződik.
